E-mail
Jelszó
Regisztráció    |    Elfelejtett jelszó
május 31. ETK_elnok 0 hozzászólás LUKÁCS DÉNES ELSŐ TORNAGYŐZELME!

Az 1. kiemelt Miltonnak esélye sem volt a dél-afrikai döntőben.
Magyarország évek óta exportálja a játékosokat az amerikai egyetemi bajnokságba, ami a legtöbb esetben szakmai fejlődéssel nem jár, szerencsére azonban vannak kivételek.

Nem sűrűn, de előfordul, hogy az egyetemi tanulmányok után valaki sikeresen tud visszatérni (vagy belefogni) a profi teniszbe, ehhez azonban nagyon sok akaraterő is kell.

Lukács Dénes pár éve "eligazolt" a texasi Waco egyetemének csapatába, ahol nagyon sikeres volt, az intézmény egyik legjobbja volt, sőt egyetemi versenyek megnyerésével a cincinnatti-i ATP Masters versenyen is indulhatott és több szabadkártyát is kiharcolt magának.

Azokkal nem nagyon tudott élni, mivel közben a tanulmányaira is koncentrált, de sosem tett le arról, hogy újra megméresse magát a nemzetközi mezőnyben.


Az Ábris TC játékosa aztán idén úgy döntött, hogy eljött az idő visszatérni és nem is ment rosszul, hiszen egy amerikai 15.000-esen döntőt játszhatott, amivel a 700. hely környékére jött fel, európai tartózkodása előtt pedig ellátogatott két hétre Dél-Afrikába.

Az első durbani keménypályás versenyen az ausztrál Mitchell az első körben legyőzte őt, a második héten azonban nem csak hogy visszavágott az ausztrálnak, de karrierje legjobb eredményét érte el.

A 720. helyezett Dini többek között a 3., a 8. és a 2. kiemelt legyőzésével jutott el a döntőig, ahol megmutatta az 1. kiemelt brit Miltonnak, hogy mi fán terem a tenisz és 62 60-s könnyed győzelemmel megszerezte karrierje első tornagyőzelmét, mellyel az 540. hely környékére lép majd előre.

Dini most Magyarországra repül, de mielőtt még megpróbálja címvédéshez segíteni csapatát a Szuperligában, pár nemzetközi tornán is ütőt ragad.


forrás: www.mtsztenisz.hu

video: http://www.digisport.hu/video/4402




Még nincs hozzászólás. Légy Te az első!

Menü

Edzőink

Képek és videók